fbpx

A Pannonia története 2.

A szálloda történetének második része az „időutazásban” az 1600-as években épült Szarvas fogadótól a legújabb kori Hotel Pannoniáig röpíti az olvasót egészen a máig, elidőzve kissé 1920-as éveknél, amelynek elején a szálloda Sopronnal együtt egy sorsdöntő népszavazás részesévé vált.

Azon a helyen, ahol ma a Pannonia Hotelt található, valamikor egy öreg fogadó állt: a Szarvas. Amikor a város birtokába jutott, mégpedig 1676-ban, az új birtokos jó reménység fejében Arany Szarvasnak nevezte el. Nem sok aranyat szerzett ugyan a városnak, mert még abban az évben, 1676-os hírhedt nagy soproni tűz során leégett. Újbóli felépülte után is a tűz vetett véget működésének, mikor is a nagy kuruc ostrom idején, 1705-ben vált a lángok martalékává. Időközben megint újraépült, a 1807-ben a pozsonyi német újságban már így írtak róla: „a földszintjén van egy vendéglő, az emeleten pedig hat szoba. A két istállóban 15 ló számára van hely.” A fogadó 1808-ban ismét leégett. Valószínűleg ezután építették nagyobbra úgy, ahogy majdnem az egész 19. században megmaradt.

A soproni vendéglősök közül elsőnek az Arany Szarvas Posch Károly nevű vendéglőse írt magyar nyelvű étlapot 1873-ban.

Nem a fogadónak, hanem a vendéglőnek volt egy nagyhírű vendége: Johann Srauss, a keringőkirály, aki 1882-ben jött Sopronba nászútra. Rangrejtve élte mézesheteit, egyszer azonban mégis betévedt vacsorázni az Arany Szarvasba. Munczy Lajos, a híres cigányprímás rögtön felismerte és magyar nótából hirtelen átváltott a Kék Duna keringőre. A közönség megéljenezte a világhírű zeneszerzőt, de attól fogva a szerenádok és üdvözlések egymást érték, ezért a fiatal nászutasok végül elmenekültek Sopronból.

1893-ban lebontották a fogadót és a helyére Hintráger Móricz (a városháza építője) tervei alapján épült fel a Pannonia Hotel ma is látható épülete, amely a több mint 100 év alatt keveset változott.

A Pannonia Rt. a Soproni Hitelbank kezdeményezésére, a szálloda működtetésére jött létre 1919-ben 1500 db 1000 Korona névértékű részvénnyel. A részvények számát 1923-ban 14.000-re emelték fel, és a részvénytársaság a szállodát a város elsőszámú, modern szállodájává emelte.

A város mellett a szálloda is értékes szép emlékeket őriz abból a történelmi időből, amikor úgyszólván egész Európa szeme Sopronon függött, hogy szemtanúja legyen, vajon hova fog csatlakozni az elkonfiskálásra ítélt ősi magyar város?

A népszavazáskor Bethlen István gróf miniszterelnök is a szálloda vendége volt, aki itt vizitálta meg az ugyancsak itt lakó Antant-megbízottakat.

Az ezt követő időkben a Sopronba érkező előkelőségek és vezető társadalmi egyéniségek szálláshelyként szinte mindenkor a Pannonia Hotel modernül és ízlésesen berendezett szobáit vették igénybe. A szálloda ekkorra már 75 kényelmesen berendezett egy és kétágyas szobával állt a vendégek rendelkezésére. A szobák napi 30 és 82 ezer korona közötti árba kerültek (ezt az egyre jobban elértéktelenedő pénzt 1927-ben le is váltotta az új magyar nemzeti valuta: a pengő), az alkalmazottak száma pedig áltagosan 22 fő volt. A szállodában úri és nőfodrász, valamint interurbán telefon (!) működött, és fürdőszoba tartozott minden szobához. A hotel előtt bérkocsi-és autóállomás állt az utazók rendelkezésére. A szállodához tartozó előkelően berendezett éttermeket és a társadalmi, egyesületi összejövetelekre, mulatságok rendezésére alkalmas különféle helyiségeket az 1920-as években Varró József vendéglős-vállalkozó bérelte, aki a kellő szakképzettséggel, üzleti tapintattal vezette Sopron akkori első számú éttermeit.

A Pannonia Rt. ügyeit ekkortájt a következő igazgatóság intézi Seidl Samu soproni nagykereskedő elnöklete alatt: Pisztl Miksa magánzó, alelnök, Feigl Gyula magánzó, dr. Brunner Emil ügyvéd, Leitner Tófor magánzó, Schneeberger Adolf nagyvágó és húsgyáros, dr.Thurner Mihály Sopron szabad kir. város polgármestere, Zwinz Károly a Soproni Hitelbank igazgatója, Seefried Ottó és Tankovics Kálmán a Wiener Zentralboden-Kreditbank igazgatósági tagjai.”

A következőkben az 1600-as években épült Szarvas fogadótól a legújabb kori Hotel Pannoniáig, a rendszerváltásig követjük a szálloda sorsát, majd a rendszerváltás előtti évek néhány momentuma után a közelmúltba, majd a jelenkorba érkezünk.

A II. világháború után, 1949-ben egy bizonyos Pödör Béla volt a Pannonia bérlője, az ő idejében államosították a szállodát. A levéltári iratok szerint 1950-ben a szálloda tulajdonosa már a Soproni Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat lett, 1955-től Gyolcs István vezetésével. A főpincérek Joó Sándor és Szalai Jenő voltak.

A szállodát 1974 áprilisától HungarHotels vette át a Fenyves szállóval, a Borostyán cukrászdával és a Cézár-pincével együtt, és a soproni területi igazgató Vránich István (aki Hotel Pannoniában kezdte inasként pályafutását 1957 júliusában, és egy életet töltve a soproni vendéglátásban a soproni Hotel Lővér igazgatóként vonult nyugdíjba) felügyelete alá került. A szálloda akkori vezetői: Hrubi Ervin igazgató, Bakó József, Takács Árpád és Csordás Sándor üzletvezetők voltak. A konyhát Bencze Józsefné irányította.

Bujtás István összeállításában felhasznált irodalom: Csatkai Endre: A soproni vendéglátás története; Stefánka László: Szilocéntól a poncichterekig, A soproni bor

A Pannonia története 1.

Ha egy rövidke sétát teszünk a Várkerület 73-tól a 77-es számú épületig - csupán pár tucat lépés -, legalább ugyanennyi történelmi személyiség és legenda fűződik ehhez a néhány épülethez:  A Vörös Ökörtől a Magyar Király fogadóig. 


A Vörös ökör első ismert említése 1595-ből való

A városi kifőzde mellett akkoriban csak ez az egyetlen fogadó működött.  Bécs 1683-as sikertelen török ostroma után, 1688-ban török követség érkezett a városba, akik itt szálltak meg három napig, és innen igyekeztek tovább Bécs felé. 1705-ben, amikor Bottyán tábornok kurucai a császárhű Sopron falait ostromolták sikertelenül, a városfalon kívül eső fogadót az ostromlók feldúlták és felégették.  

A korabeli tanácsjegyzőkönyv úgy említi meg, hogy 1778-ban egy Lendvay nevű tulajdonos újjáépítette. Nem sokkal később, 1793-ban, nem kisebb ember vette meg a fogadót, mint a „legnagyobb magyar” édesapja, gróf Széchenyi Ferenc, amit egy Kolb nevű kocsmárosnak adott bérbe. Sopronban más kocsmát is vásárolt a praktikusan gondolkodó főúr.

A Vörös Ökröt 1801-ben adta el a gróf. Akkoriban 7 nagyszoba volt a földszinten, 12 az emeleten. A fogadó viszont időközben elavult. A soproni vendéglők és fogadók sorsa is úgy alakult, mint az a klasszikus versenyhelyzetekben szokásos: a vezető szerepet időnként az egyik a másiknak adta át, ahogy a tulajdonosoknak a képessége lehetővé tette az újjáépítést, vagy a felújítást.

A Vörös Ökör 1833-ban ismét az élre került, miután Hofer Péter vásárolta meg, aki régi soproni család sarja (nagyapja megkapta a teljes jogú soproni polgárságot), fűszerkereskedő és szállítmányozó, Gróf Széchenyi István kitartó híve, a haladó polgárok vezetője volt. Hofer egyik fő mozgatója volt a helyi takarékpénztár megalapításának, emellett a Zeneegyesületet is támogatta, sőt mint hegedűs, gyakori szereplője volt az akkori hangversenyeknek is. Miután a Vörös Ökör az ő tulajdonába került, teljesen megújult. Személyi kvalitásaiból adódóan fényesen átalakította, igényesen rendezte be és kávéházzal is bővítette a fogadót. Ennek megfelelően a neve sem maradt a rég. 

1833-tól Magyar Király fogadóként folytatta működését. Sopron híres-neves látogatói általában itt szálltak meg, mint a város legelőkelőbb fogadójában. Nagynevű vendége is volt a háznak: a „zongorakirály” – Liszt Ferenc. Itt játszódott le az a bizonyos emlékezetes történet is, amikor a már híres fiatal művészt falujának, Doborjánnak küldöttsége felkereste. Az ifjú Liszt észrevette a csoportban egykori tanítóját, és felpattanva a helyéről, odasietett hozzá, kedves köszöntő szavak kíséretében kezet csókolt neki. Liszt Ferenc nagyon megszerette Sopront és otthon érezte magát a városban. A soproniak is szívükbe zárták a nagytehetségű zongoraművész-zeneszerzőt, legalább annyira, mint Salzburg lakói Wolfgang Amadeus Mozart-ot.

A soproni idegenforgalom első igazi teherpróbája az országos tudóskongresszus volt 1847-ben. A többszáz résztvevőt nem lehetett fogadókban elhelyezni, mert nem volt annyi hely, ezért a jómódú gazdag családok, több híres vendég elszállásolását vállalták. A Magyar Király fogadóba is jutott számos híres vendég, többek között Szelestey László költő, később a Bach korszak bebörtönzött vértanúja, valamint Erdélyből Gyulai Lajos és egy Kemény családból származó gróf.

A Magyar Király fogadó 1884-ben Ferenc Józsefet is fogadta, aki egy hadgyakorlat és a Tiszti Leánynevelő Intézet kápolnájának felszentelése alkalmával itt szállt meg. A jeles eseményről kétnyelvű emléktábla emlékezik meg: Őfelsége Ferenc József, Magyarország apostoli királya tartózkodása emlékéül, 1884. május 31-június 1.

A korabeli újságok hírei szerint a fogadóba özönlöttek a kényes igényű látogatók, a nagy árnyas kert vonzerő lett, amelyet étkező helynek is használtak. Számos hangverseny zajlott itt nyár idején, főleg a Dalfüzér énekkar gyönyörködtette a fogadó vendégeit, gyakran katonazenekarral élénkítve műsorukat.

A kapu előtt gyakorta lehetett látni fekete-sárga zászlót, ilyenkor közös hadseregbeli tiszt lakott a fogadóban. Amikor 1891-ben Reményi Ede hegedűművész volt a fogadó vendége, a város lakói követelték a tulajdonosától, hogy nemzetiszínű zászlót tűzzenek ki a házra.

Az I. világháború után végződött be a fogadó története, amikor egybeolvadt a Pannoniával, majd megszűnt egészen.